Trilobiták látása, Fosszilis eloszlás
Kisebb betűméret Forrás: Nature Communications Ahogy az emberé, úgy a hal vizuális észlelőrendszere látása is a retinában levő fényérzékeny receptorokon, a pálcikák és csapok működésére alapul.
Utóbbiak adják a nappali látást, az előbbiek pedig a szürkületben való tájékozódásért felelnek.
Na de mikor alakult ki ez a rendszer? A legfrissebb kutatások szerint már legalább millió éve; nemrég ugyanis olyan hal-fosszíliára bukkantak, melynek szemében ki tudták mutatni a csapokat és pálcikákat. A színlátást biztosító struktúra tehát valamikor a gerincesek megjelenésének hajnalán jöhetett létre.
Szemben a rákfélék és a trilobiták elmeszesedett látószervével, a gerincesek vizuális rendszerét nem őrizték meg a fosszíliák. A látás maga akár több mint félmilliárd éve is kialakulhatott, ám a szemek és a látásom helyreállt agy nagyon lágy szövetekből állnak, így túlságosan trilobiták látása lebomlanak ahhoz, hogy megkövülten fennmaradhassanak az utókor számára.
A halált követő két-hat hétben általában az enyészeté lesznek ezek a lágy szövetek. Hogyan sikerült akkor most rábukkanni egy millió éves nyomra?
Nos, úgy, hogy a Gengo Tanaka, a Kumamoto Egyetem szakértője által vezetett kutatócsapat alaposan áttanulmányozta az Acanthodes bridgei névre keresztelt őshalat, pontosabban annak kövület formájában rögzült maradványait. Szerencsénkre a kopoltyús állat közvetlenül a halála után oxigénszegény üledékbe süllyedt, ami megakadályozta a mikrobákat lágy szövetei feldolgozásában.
Maga a hal a modern, állkapoccsal rendelkező halak utolsó közös őse és nagyjából millió évvel ezelőtt pusztult ki, a Perm időszak végén. Hosszú, áramvonalas, tüskézett testtel rendelkezett, és feltehetően a sekély, sós vizekben trilobiták látása, hasonlóan a ma is élő Rhinogobius fajhoz. Itt pedig még bőven van fény, ami látás esetén nem csak a tájékozódáshoz, de a vadászathoz is fontos előnyt biztosít.
